3.fejezet: Party time

Ajánlom első olvasóimnak, és akiket névszerint tudok: M, Corina, Bells, twilightfan996, és külön ajánlom Anyítának, akinek születésnapja lesz vasárnap :D
Remélem tetszeni fog ^^Jó olvasást!

Reggel az első napsugár keltett. Fáradtan és gyűrötten ébredtem. Hiába volt már legalább 10 óra, nem tudtam nyitva tartani a szemem. Szemhéjam újra és újra lecsukódott. Célom elérése érdekében megpróbáltam félálomban kitapogatni az éjjeliszekrényemre tett walkmenem, amit még este, kutyafuttában raktam oda. Reméltem, hogy megtalálom rajta a „legvadabb” számot. Mostanában csak ezt teszem: remélek. És imám vagy meghallgatásra talál, vagy nem. Ez esetben igen.
Hagytam, hogy a dübörgő zene lassan eljusson az agyamig 100%-ig működő képessé téve azt. Ezzel együtt eszembe jutott a tegnapi nap.
Itt létem óta először körbenéztem a szobában – már amennyire láttam az ágyból. Szembe feküdtem a hatalmas keletre tekintő ablakkal. A fejtámlám mögött volt egy ugyanilyen ágy. Az ágyainkat a bal oldali fal mellé tolták. Jobb oldalon, a fejem mellett az éjjeli szekrény. A fürdő és az ablak közötti sarokba, egy kétszemélyes sarok íróasztalt tettek, és a bejárati ajtótól jobbra állt egy ruhás szekrény.
Nem volt nagy durranás, de otthonosan berendezték. Már csak a személyes tárgyak hiányoztak.
Komótosan feltápászkodtam és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Miután elvégeztem reggeli teendőim, nekiláttam a kipakolásnak.
A tankönyveim és az olvasmányaim éppen elfértek az asztal szekrényrészében, a rajzcuccaimat meg a szekrény íróasztalába helyeztem. Az egész délelőttöm elment ezzel, de nem bántam annyira. Cseppet sem voltam éhes addig, amíg meg nem találtam a magammal hozott pogácsát. Gyorsan befaltam, viszonylag csillapítva morgó gyomrom.
Még fontos szerepet kapott reggel a laptopom, mert felfedeztem, hogy be van kötve a szobába az internet. Kapkodva csatlakoztattam, és megnéztem az e-mailjaim.
Három beérkezett üzenetem jött. Mind a 3-at apám írta.
Megnyitottam az elsőt:

Bells, remélem, hamar megnézed az üzeneteidet. Kérlek, ha elolvastad, válaszolj! Milyen volt az utazás? Ugye kivételesen, nem esett bajod? Tudom, hogy fura, hogy e-mailt írok neked, de máshogy nem igazán tudlak elérni, mivel nincs telefonom. Lehet, be kéne szereznem egyet… Na szóval, Judy átjött, és segít nekem megírni. Talán sikerül egyedül is megtanulnom. Nagyon hiányzol édesem, és rántottán meg pirítóson kívül nem tudok mit főzni. Reméljük, nem maradok éhen! Szeretlek! Vigyázz magadra!
Apád

Ezt tegnap egy órakor írta.
Sietve válaszoltam:

Apu!
Jól utaztam, de a repülő nagyon zajos volt. Még nem történt semmi szerencsétlenség velem! Remélem nem is fog! Örülnék, hogy megtanulnád végre! Judy-t üdvözlöm! Apu, ne viccelj! Karácsonyra vettem neked a szakácskönyvet! Ott van a szekrényben! Próbálj meg abból főzni! Nekem is hiányzol! Szeretlek!
Bella

Elolvastam a következőt:

Bells! Megérkeztél már? Milyen a napfény? Voltál már a tengerparton? Találtál barátokat? Képzeld, Floridában él Billy is! Régen mindig a fiával és az ikrekkel játszottál. Emlékszel?
Apád

A levél 3 órával az előző után érkezett. Igyekeztem tőmondatokban válaszolni:

Apu!
Itt vagyok! Nagyon világos. Még nem. Igen, velük szoktam egy asztalnál ülni. Nem emlékszem rájuk. De hogy kerültek ők ide?
Bella

Ráklikkeltem a 3. üzenetre is. Ez ma reggel jött:

Judy aggódik értem, mert látta, hogy üres a hűtőm és elszóltam magam, hogy nem tudok főzni. Ide akar költözni, de mondtam, hogy megoldom. Bella, győzd meg róla, hogy tudok magamról gondoskodni! Még mindig nem válaszoltál! Ugye nem történt semmi? Ha estig nem kapok választ, felhívom az iskolát a rendőrőrsről!
Apád

Sóhajtva pötyögtem be a betűket:

Judy! Jobb lenne, ha odaköltöznél, apám nélkülem, nem tud mit kezdeni magával! Apu! Engedd, hogy odaköltözzön! Ne aggódj, jól vagyok!
Bella

Kikapcsoltam a laptopot, felvettem egy almás pólót, meg egy ¾-es nadrágot, és lerohantam a menzára.
Már mindenki az asztalnál ült, úgyhogy nem volt sor. Elvettem egy tálcát, tányért, kést és villát, majd szedtem magamnak ebédet – a reggelit lekéstem.
Jessica már belépésemkor nagyban csápolt, ezért nem volt nehéz ráakadnom, a kis csapatunkra.
Ebédnél Mike rákérdezett hogy miért nem voltam reggelizni, és látszott rajta, hogy örül, most itt vagyok. Aztán elmeséltem nekik, hogy apám 3 üzenetet is hagyott, és hogy válaszolnom kellett rá. Meséltem nekik arról is, hogy Judy oda akar költözni hozzá.
Ma egyszerűen nem lehet befogni a szám.
- Ki az a Judy? – kérdezte Ana, két falat között.
- Apám barátnője.
- És anyukád? – döbbent meg Jess.
Angela, látva hirtelen fájdalmasra vált arckifejezésemre, a váratlan kérdés hallatán, oldalba bökte.
Letettem a villám.
- Meghalt – válaszoltam motyogva.
- Mikor? – folytatta. Most már Mike figyelmeztette szúrós pillantással.
- Két éve. Autó balesetet szenvedett a húgommal.
- Neked van húgod? – Ana az asztal alatt úgy sípcsonton rúgta, hogy Jessica feljajdult.
- Volt – éreztem, ahogy a torkom összeszorul. Egy pohár teába fojtottam könnyeim.
Fájdalmas emlékek ezek számomra.
- Sajnálom! – hallatszott Ana hangja.
Hálát adtam az égnek, mikor egy fekete bőrű raszta srác jelentett be egy tengerparti bulit 4-től. Én szememmel végig pásztáztam az étkezőt, majd tekintetem megállapodott a sarokban üresen virító asztalon. Cullenék nem ültek ott.
Egyszerre nyugodtam meg, és kezdtem idegeskedni.
Megnyugodtam, mert nem kellett szembe találkoznom a gyűlölködésével, és ideges lettem, mert eltűntek, és úgy éreztem, miattam.
Szerencsére nem volt időm ezen agyalni, mert Jessica felvillanyozottan kérdezte tőlünk:
- Na, ki jön?
Ana, Tyler, Eric, még Angela is mind akartak menni, csak Mike meg én nem.
- Bella, te meg miért nem? – fordult hozzám a göndör.
- Áh, semmi kedvem hozzá, meg még meg szeretném kukkantani a könyvtárat, a melléképületet, és elsétálnék az iskolához is.
- Arra még ott van egy egész hónap, a tanítás kezdetéig! Gyere már! Nélküled nem az igazi! – Ana is beszállt.
Tudtam, hogy úgysem hagynak békén, amíg be nem adom a derekam, így hát belementem. Mike-nak azonnal megjött a bulizós hangulata.
Nem hittem volna, hogy ennyire függ tőlem.
Persze ez azonnal feltűnt Jessicának is. Meg is bánta, hogy elhívott.
A délután további része tűrhetően telt.
Mike felkísért a szobámba, és bejött párpercre. Ügyesen megállapította, hogy az én szobám ugyanarra néz, mint Angeláéké. Nem sokkal az után, hogy lement, Eric kopogott be, és elhívott sétálni.
A séta alatt, megpróbált lelkizni velem, és szóba hozta anyámékat, mire én durván elutasítottam és visszamentem a koleszba.
A tengerparti buli egy kicsit elvonta a figyelmem. Nem táncoltam, még csak nem is hallgattam a zenét, sőt a tengerben sem mártóztam meg, csak a homokban pihenve süttettem magam. Mike végig mellettem ült, Ericcel ellentétben, aki messziről elkerült egész délután. Bánta már, hogy szóbahozta, és én is sajnáltam, hogy úgy leteremtettem, de nem voltam még felkészülve arra, hogy nyíltan beszéljek a balesetükről.
Élvezettel szívtam be a nap sugarait, amikor árnyék vetült rám. Kinyitottam a szemem, hogy megnézzem mi az. A fekete srác állt előttem, aki a bulit hirdette.
- Hello! – köszönt mosolyogva, mire felültem.
- Szia!
Odanyújtotta a kezét, hogy felsegítsen, közben bemutatkozott.
- A nevem Chris!
- Én Isabella vagyok, de hívj csak Bellának! – lesöpörtem a nadrágomra tapadt homokszemeket, és Mike-ra pillantottam. A szeme szikrát szórt.
- Akarsz táncolni? – folytatta.
- Hát, nem vagyok valami nagy táncos.
- Akkor mondjuk, sétáljunk?
- Oké! – a keverőpult felé néztem. Üres volt. – Te vagy a DJ?
- Igen! Hogy tetszik?
- Nem az én stílusom.
- Hát akkor mi lenne az? – elmosolyodott, mire megvillantak szép fehér fogai.
- A klasszikusokat és a jazzt szeretem.
- Értem. Hát, sajnos, ha Mozartot raknék be, a fiatalok többsége elmenne. De én őt kifejezetten bírom.
- Fiatalok? Ennyire öreg lennél? – elnevettem magam.
- Végzős vagyok, de nem öreg! Mellékesen én vagyok a kollégiumi felelős. Ha bármi problémád van, csak szólj nyugodtan! – nevetett. Egyre jobban megtetszett ez a fiú.
- Amúgy neked nem kéne itt maradnod, a zenét keverni?
- Nem! Én az egészet már előre megcsináltam.
- Ó.
- Na mehetünk? – kérdezte, majd hozzám hajolva, a fülembe súgta: - A barátod már kezd nagyon ideges lenni.
- Mike csak barát! – hallottam a lemondó sóhaját. – Akkor menjünk!
- Szóval te honnan jöttél? –kíváncsiskodott, és elindultunk a tenger mellett haladva.
Mielőtt válaszoltam volna, visszafordultam és elégedetten nyugtáztam, hogy Jessica kihasználva az alkalmat, elhívta a földön kuporgó, szegény, szerencsétlen romhalmazzá vált Mike-ot táncolni, ő pedig elfogadta.
- Torontóból – válaszoltam nyájasan.
- Hű, az elég messze van!
- Na igen…
Az este remekül alakult. Végig Chrissel sétáltunk. Csak 10-re keveredtem vissza a szobámba, és vacsorázni sem vacsoráztam, csak egy hamburgert ettem, amire ő hívott meg. A 15 perces utat kocsival tettük meg, ugyanis a többiekkel együtt hazahozott a piros sx4-es Suzukijával.
Nagyon kedves srácnak tűnik, holnap is találkozni akar velem.
Köszönöm, hogy elolvastátok! Szerintem ez a leggyengébb fejezet, és szégyellem magam, hogy pont ezt ajánlom drága nővérkémnek :$ Remélem azért tetszett nektek.