5.fejezet: Yoanna

Nah itt a friss. Ez sem annyira cselekmény dús. Remélem tetszeik.

 

 Augusztus 2. hete lassan vánszorgott előrébb. A kirándulás óta különösebb programom nem volt. Napról napra egyre inkább kezdtem unatkozni.
Kiolvastam a könyvet is, amit kikölcsönöztem, és vissza is vittem, aztán 3 másikat vettem ki.
Sajnos Chrisnek el kellett utaznia egy kis időre – amiről nem tudtam mennyit takar -, úgyhogy legtöbbször csak lesétáltam a partra. Minden délután esett az eső pár percig, de meg sem látszott. Talán a homok egy kicsit sötétebb lett, de az összes nedvesség hamar felszáradt, amit örömmel nyugtáztam.
Pénteken a parti homokban üldögéltem és a lábam a habokba mártottam, mikor egy hosszú szőkefonatos lány telepedett mellém. Haja egészen a derekáig ért, amit irigykedve figyeltem.
- Szia Ana!
- Szervusz! – válaszolta, de nem nézett rám. Szemét a messziségre függesztette.
- Mit nézel? – egy darabig próbáltam magamtól rájönni. Végül feladtam.
- Látod az eget arra felé? Sötét felhők jönnek, és alatta tajtékzik a tenger.
Én is láttam a hatalmas hullámokat, de nem találtam különösebben érdekesnek. Szájamat durcás grimaszba csücsörítettem.
- Jobban örülnék neki, ha ilyen napos maradna az idő, mint most.
Barátnőm megdöbbenten fordult felém.
- De hát miért?
Most én meredtem a semmibe, amíg Ana az arcomat fürkészte.
- Tudod Torontóban megállás nélkül esik az eső. Ilyen hőségről és arról, hogy egyszer tisztán láthatom a napot, és az azt körülvevő kékséget, az ott lakó ember nem is álmodhat. De én itt vagyok, és eleget láttam már esőt. Nekem nem kell több!
Mellettem a szőkeség felnevetett és várakozva figyelte az érkező hullámokat.
- Képzeld el, hogy nekem viszont elegem van ebből a szárazságból! Imádom az esőt és a vihart! Na, abból mondjuk van bőven, és elég erősek is. Ezt szeretem ebben a helyben: a szélsőségeit. De nem arányos az időjárás. Több órás perszelő forróságot csak pár perces, néha elsöprő viharok követnek. Hiányzik Forks, és az esőcseppek állandó kopogása.
- Én viszont pontosan ezt utálom! Soha nem tudtam rendesen aludni. Viszont amióta itt vagyok, azóta minden éjszakát végigdurmolok – kis csönd után folytatom – A tengert szeretem a legjobban! Meleg, de mégis hűsítő. Gyönyörűen kék, és tiszta. Na meg… a puha homokot érzem a lábam alatt. Nem a csizma idegesítő cuppogását a vizes talajon! – a gondolatra kirázott a hideg.
- Ha már annyira bejön neked a tenger, miért nem mártóztál meg benne egyszer sem? – csipkelődött.
Hírtelen zavarba jöttem. Az itteniek 2 alapvető dolgot nem tudtak rólam.
Az 1. hogy nagyon béna vagyok, és bármibe is fogok bele, az balesetbe torkollik. A 2. pedig az, hogy az 1. okból kifolyólag nem tudok úszni. Na meg fürdőruhám sem volt a 2. ok következtében.
- Na? – sürgetett a válasszal.
Nem tűnt fel, hogy csak el akarja vonni a figyelmem valami másról. A víz újra és újra visszahúzódott, majd egyre feljebb nyaldosta a parti homokot.
- Ömm… hát… - igyekeztem valami jó kifogást kitalálni – csak figyelni szeretem a vizet. Látni, ahogy a fény, vagy a lemenő nap visszatükröződik a felszínéről. De nem akarok belemenni. Nem szeretem a nedves dolgokat.
- Aha – bólintott, de nem úgy hangzott, mintha hitt is volna nekem
Egy pillanatra elbambultam és akkor ért a – szó szerint - hideg zuhany.
Az egyre erősödő hullámok olyannyira gyorsan közeledtek a parthoz, hogy teljes egészében rám csapódtak.
Felsikoltottam, mert annyira meglepett. A hátam mögül vihogás hangzott. Nem kellett hátrafordulnom, hogy tudjam, Ana az, aki kinevet. Ő még időben felállt.
- Na most kaptál egy kis ízelítőt abból, hogy milyen, amikor a tenger körülötted van. – szavait elnyomta a nevetés, de sikerült kivennem, mit mond.
Bosszúsan felkeltem, és kergetni kezdtem – odafigyelve a lábaimra. Nehogy elessek –, de elszaladt. Így kergetőztünk kis ideig, észre sem véve, hogy milyen erősen fúj a szél. Az arcunkba csapó eső figyelmeztetett.
- El fogunk ázni! – álltam meg.
- Neked már úgyis mindegy!
- Szaladjunk! – visítottam.
Ekkor kezdett csak rá igazán. Már azt sem láttam, mi van fél méterre előttem. Egy meleg kéz kapott el, és rántott vissza, mikor majdnem egy árokban végeztem. Megfogott és más irányba terelt. Az égen villámok cikáztak. Őket fülsiketítő dörgések követték. A szél tépte a ruhánkat és pont a hátunk mögül fújt, olyan erősen, hogy többszöris majdnem elestem, de Ana mindig megtartott. Én nem tudtam merre megyünk, az orromig sem láttam, de bíztam Anaban.
És okosan tettem!
Nem sok időbe telt, míg a kolesz kapuja mögé kerültünk. Csuromvizesen néztünk ki az üvegen. Döbbenten láttam, ahogy a hatalmas pálmafa hajladozik az előudvaron.
- Köszönöm! – motyogtam. Volt is mit köszönnöm. Ha ő nem fog meg, biztos az ügyeleten kötöttem volna ki.
Nedves kezünk még mindig összekulcsolva lógott az oldalunkon.
- Tessék? – nézett rám, és kedvesen elmosolyodott – Ja… nincs mit!
- Hogy találtál ide? – kíváncsiskodtam.
- Ismerem az utat. Na menjünk szárítkozzunk meg!
Először Anahoz mentünk.
Egy törölközőn ülve vártam, hogy elkészüljön. Addig körülnéztem a szobájában. Első látásra olyan volt, mint a többi. Csak itt a falak tele voltak képekkel. A sarkukban Y.H. monogram. A H. az a Hale-t jelenti, de az Y.-t nem tudtam.
Talán 15 percig volt a fürdőszobában, de az éppen elég volt neki, hogy úgy nézzen ki, mint akit ma még nem ázott el.
Nem kérdeztem rá az Y titkára.
Maradjon csak titok.
Nekem már tovább tartott negyed óránál. Belenéztem a tükörbe és rosszalló pillantást vetettem magamra.
Barna hajam egészen fekete lett a víztől és szorosan tapadta a fejemre. A bőröm még sápadtabbnak tűnt, mint eddig, Már milyen rég óta itt vagyok, és minden nap kint vagyok a szabadban, még sem látszik.
Ez elképesztő!
Felvettem egy hosszú nadrágot, és egy pólót. Azt hittem le fog hűlni az idő.
Mikor kiléptem a fürdőből, döbbenten láttam, hogy Ana derékig belebújt a szekrényembe.
- Mit csinálsz? – kérdeztem furcsállóan, miközben kinyitottam az ablakom. Még mindig esett, de nem az én oldalamról, úgyhogy nem féltem attól, hogy vizes lesz a parkettám. Reméltem, hogy a meleg kiszáll a szobámból.
- Szeretnék megkérdezni valamit – bújt ki végre a cuccaim közül.
- Csak, tessék!
- Én felkutattam az egész szobádat – amiért utólag bocsánatot kérek -, de sehol nem találtam fürdőruhát. Hova rejtetted?
- Nem rejtettem sehova – adtam az egyszerű választ.
- De, akkor hol van? Mert itt nincs! – mutatott körbe az értetlen lány.
- Itt tényleg nincs!
- Na jó, ezt most nem értem!
Megadóan sóhajtottam.
- Nincs fürdőruhám!
A hatás nem maradt el. Ana teljesen kiakadt.
- De, hogy jöhet valaki Floridába, anélkül, hogy hozzon magával bikinit? Vagy legalább úszódresszt!
- Ana… - kezdtem bele, de nem tudtam, hogyan folytassam. Kis ideig kerestem a szavakat. – én nem tudok úszni, úgyhogy fölösleges a fürdőruha!
- Mi? – kérdezett vissza.
- Jó hallottad! Nem mehetnénk már? Mindjárt ebéd! – pillantottam a zsebemben megbújó telefon kijelzőjére – De ne is reménykedj! Nem menekülsz! Visszajössz és összepakolod a cuccaimat! – mondtam szigorúan, de már vonszoltam is ki az ajtón.
Azt hittem a barátnőm már feldolgozta a hallottakat.
- És miért nincsenek toppjaid, ujjatlan felsőid, vagy egészen rövidnadrágjaid? Faggatott tovább.
- Mért kéne, hogy legyen?
- Talán, mert így meg fogsz sülni! – biccentett a nacim felé.
- Én ne, szoktam ilyen lengén öltözni, mint te! – vetettem oda.
Ana csak egy könnyű anyagú, rövid ruhát viselt, egy szandállal. A haja egyenesen omlott a vállaira.
- Bella! Ehhez hozzá kell szoknod! – forgatta meg szép kék szemeit, aztán megélénkült. – De már van is egy remek ötletem!
- Jaj, ne! – csüggettem le.
Próbáltam kihúzni belőle, de nem volt rá hajlandó, úgyhogy csak ennyit mondtam, útban az étkező felé: - Akármi is az, tegyél le róla!
Kénytelen voltam várni, míg oda nem ültünk kis társaságunkhoz.
- Képzeld! Kaptam állást! – újságolta Eric, amint köszöntem neki.
- Tényleg? Na és hol?
- A mi partunktól nem messze van egy szörfdeszka bérlő. Ott segítek nekik a szünetben egész nap. De a suli időben még nem tudom mi lesz. Holnap kezdek!
- Ügyes vagy! Nekem sem ártana már elkezdenem keresgélni. – fancsali képet vágtam.
Vajon ki lenne az a hülye, aki engem alkalmazna? Már láttam magam, ahogy agyonnyom egy rámborult deszka, vagy éppen hasra vágódom a küszöbben, magammal rántva az embereket. Még egyéb katasztrófákat is vizionáltam volna, ha Ana nem kezd bele a mondókájába.
- Skacok! Bellának nincs fürdőruhája! – jelentette ki, mire a többiek hatalmas szemekkel meredtek rám.
Elvörösödtem, hogy mindenki megtudta, és legszívesebben leütöttem volna Anat.
- De erre van egy megoldás! - folytatta - vigyük le Bellát egy jó kis boltba és keressünk neki egy mutatós darabot!
- Na ne! Nekem nem kell! - tiltakoztam kétségbeesetten, de nem figyeltek rám.
- Jó ötlet! Menjünk ma és kinézek magamnak is valamit! - helyeselt Jess.
- Én benne vagyok! - Mike bólogatva jelezte, az ötlet tetszik neki. - Nem ember az Miamiban, akinek nincs fürdőruhája.
- A mi Yoannank mindig kitalál valami okosat! - vigyorgott Tyler.
- Ezerszer megmondtam, hogy ne merj Yoannanak, Ty-chi! - gonosz mosolyra húzta a száját. Tyler a gúnyos becézés hallatán visszavett magából.
Yoanna... ez megmagyarázza a festmények sarkába biggyesztett monogramot.
Már éppen reménykedni kezdtem, hogy megfeledkeznek a vásárlásról, mikor Jessica rákérdezett:
- Akkor mikor megyünk?
- Én rögtön ebéd utánra terveztem.
- Oké szerintem mindnyájunknak jó! - lelkendezett Mike, meg sem kérdezve a többieket.
A nagy ablakok felé néztem. Még mindig kopogott rajtuk az eső. Ez volt az utolsó mentsváram.
- De hát, hogy menjünk ilyen időben? - próbálkoztam.
- Jaj, Bella! Hát autóval! Mi mással?
- Nincs is pénzem erre! - tiltakoztam.
- De apukád már kifizette, amit kellett, és mindig kifogja. Különösebben semmire nincs szükséged! Csak egy fürdőruhára... - tette hozzá Jess.
- Már miért lenne szüksége fürdőruhára valaki olyannak, aki nem tud úszni?! - szaladt ki a számon, de utána be is fogtam, csak hogy már késő volt.
- Ja igen, ezt el is felejtettem! Szóval fiúk, holnap már meglesz a megfelelő öltözet, segíteni kéne Bellának megtanulni úszni!
Persze a 3 fiú lelkesen jelentkezett a megtisztelő feladatra. Ők eltekintettek a kérdezősködéstől, de Jessica nem érte be ennyivel.
Mit is vártam tőle?
- Hogy lehet, hogy egy 17 éves lány nem tud úszni?
- Torontóban nem nagyon van kedve az embereknek úszni. Úgy is elég vizes voltam minden nap!
- Ugyanez volt a helyzet Forksban is, de mi mégis eljártunk az uszodába. - kontrázott Angela.
- De én más vagyok! Meg, miért mentem volna úszni egyedül? Nekem ott nem volt bandám!
Ezek után nem nagyon szólaltam meg. Hol a sarokban, üresen álló asztalra, hol pedig Chris haverjaira pillantottam.
Bárcsak itt lenne legalább az egyik srác!
Habár Edwardot nem nagyon ismertem, de - nem akartam beismerni, de legbelül tudtam - látni akartam azt a dühödt türelmetlenségtől izzó szempárt!
Észre sem vettem, hogy már mindenki végzett a kajálással, csak előttem áll az érintetlen étel.

A vezető ülés mögött ültem. Nem tudtam, hova megyünk, de nem szóltam semmit.
Valamikor még ebéd közben kisüthetett a nap, mert miután lehoztam a pénztárcám, és kiléptem a kapun, rájöttem, hogy nyoma sincs az előbbi zuhénak.
Egész úton csak kibámultam a nyitott ablakon. Jól esett a rajta beáramló frissítő szél. Nem volt olyan hűvös, mint kellett volna, de kellemesen enyhítette a melegemet.
Még arra sem volt időm, hogy átvegyem a nadrágomat! - siránkoztam magamban.
- Bella! mindjárt mutatok neked valami olyasmit, amit még garantáltan nem láttál! - szólt hátra Ana. - Nézz ki az ablakon!
Eltátottam a számat.
- Látod? - kérdezett. Aranyszínű búza ringott a szélben, mint a tenger. Filmben már láttam ilyet, de élőben 1000X szebb volt. Hosszú percekig húzódott mellettünk széles, napsütötte sárga sávba a hullámzó búzatábla.
Torontóban ilyet tényleg nem látni, mert ott nincs elég meleg és szárazság hozzá. Elrohadna.
Sokáig néztem a hajladozó gabonát, aztán egyszer csak zsúfolt parkoló váltotta fel. Az autó leparkolt. Megérkeztünk.
Nah? Vélemény? Egyezzünk meg abban, hogy friss minden pénteken!